Fotótörténet
1727-ben Schulze német orvos az ezüst-kloridot próbálta átvilágított kéziratok másolására használni. Wedgewood a XIX. sz. elején azzal kísérletezett, hogy a camera obscura hátfalán megjelenő képet ezüstnitráttal és ezüst-kloriddal kezelt papírra rögzítse, képei azonban halványak maradtak. Először Niepce-nek sikerült 1824-ben a camera obscura képeit tartósan rögzíteni egy fémlapon. A felvétel 8-10 óráig tartott. Daguerre fedezte fel az ezüst-jodid nagyobb fényérzékenységét, és 1837-ben jódgőzzel edzett ezüstlemezen hozott létre állandósított képet. Az angol Talbot-tal párhuzamosan arra is rájött, hogy a fényérzékeny réteget lényegesen rövidebb ideig kell megvilágítani, ha a képet kémiai utókezelés útján hívják elő. A század közepétől üveget használtak a fényérzékeny anyag hordozó alapjául, s csak az 1880-as években alkalmaztak először celluloid filmet.
A középkori alkimisták fölfedezték, hogy a fény az ezüstnitrátban külső elváltozással is járó vegyi folyamatokat indít el. Azonban az a törekvés, hogy a fény hatására bekövetkezett átalakulásokat képek rögzítésére használják, csak az újkor elején született meg. |